Indul a 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság
2012.04.04. 21:11A hazai drift élet egyik meghatározó mérföldköve volt a tavalyi esztendő. A drift sport irányítását több éves tapasztalattal rendelkező profi szakemberek vették kezükbe, akik számtalan újdonságot vezettek be és szeretett autós szakágunkat ráadásul soha nem látott média visszhang is övezte. Nem véletlen, hogy Magyarország piacvezető energiaital forgalmazója a Hell Energy főtámogatóként a Drifting.hu valamint a DriftGP Hungary, csapata mellett teljes mellszélességgel kiáll a 2012-es esztendőben is.
Az idei rendezvények bővelkednek meglepetésekkel, nézők, versenyzők egyaránt felkapják majd garantáltan fejüket a versenyeken alkalmazott újítások kapcsán. A sokat látott tököli aszfaltkocka közkedvelt minden pilóta és rajongó számára, persze ezen egyáltalán nem lehet meglepődni, hiszen végtelen variáció létezik egy-egy drift pálya kivitelezése során. Tavaly jól vizsgáztak a menő japán és amerikai pályák hű másolatai, de a hazai ötlet gyárosok is kitetettek magukért. A Máriapócsi RabócsiRing híre pedig lassan körbejárja a világot, ráadásként idén komoly kihívás vár a profi mezőnyre, hiszen a „Vlasblomos” nagykanyar mellett a pálya leggyorsabb szakaszán is kötelező lesz driftelni a nézők nagy örömére.
Az idei szezon versenyzőbarát technikai szabályzatának kialakításában sokat segített a pilóták véleménye, melyet több fórumon sikerült egyeztetniük a futamok rendezőinek. Egy másik fontos szabályzat is módosításra került, méghozzá a kiértékelésért felelős pontozási rendszer. A Hell Energy Országos Drift Bajnokság a világ legnívósabb japán D1GP sorozatának pontozási szisztematikáját vette át. Ez röviden annyit takar, hogy több versenyzőnek lesz esélye a legjobb 16 közé beverekednie magát, miközben a nézők több páros csatát láthatnak, így az izgalmak fokozása tovább nő. Az egyéni bajnoki cím sorsa mellett a csapatok is „ringbe” szállnak, mivel külön értékelésre kerülnek összetett teljesítményük. Remélhetőleg ez hazánkban serkentőleg hat arra, hogy csapat szinten is gondolkozzanak a pilóták, mivel így a szponzori érdeklődés is fokozódhat, nem beszélve az egységet sugárzó profi megjelenésre. Szerencsére a drift pilóták és versenyautóik megjelenése már nemzetközi szinten is komoly mércét állítottak fel, és bár a külsőség nem egyenlő a tudással, mégis jobb összképet sugároznak a rajongók, szponzorok, vagy akár a képernyő előtt ülő nézők elé.
Az idei drift szezon a máriapócsi edzőtáborral indult március 30-31-én. A felkészülés után nem sokkal a tököli reptéren április 15-én kerül megrendezésre az idei első drift verseny! Azt hiszem sokan tülkön ülnek már, hiszen a tél kicsit túl hosszúnak és unalmasnak tűnt, főként azért mert az elmaradhatatlan gumifüst, ordító V8 és turbós vasak kilinccsel előre történő közlekedése borzasztóan hiányzott!
Látogatói belépő Április 14. - Tököli repülőtér / edzésnap 1.000.-
Látogatói belépő Április 15. - Tököli repülőtér / versenynap: 2.000.-
Kövessétek a drifting.hu és a driftgp blog oldalát, mivel a versenyig sok-sok infóáradatot, videót nyújtunk, hogy lélekben a versenyzőkkel együtt mi rajongók is felkészülhessünk az idei drift szezonra.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.